így végzed el a Debreceni Egyetemet

Hi! A Debreceni Egyetem hallgatója voltam hat évig. Ez idő alatt kiválóan megtanultam szörfözni az egyetem hullámain. Ezeket a tapasztalatokat mindenképpen át kívánom adni a most felvett hallgatóknak (is). Remélem sikerül tanácsaimmal nektek is segíteni abban, hogy egyetemen töltött időtök életművészeti műremekké váljon.

...meg néhány flúgos és szórakoztató dolog mellé, hogy élvezd :)

E-mail: unidebil@gmail.com
Contributing Authors

Régen láttam annyi gyenge elméjű embert, mint tegnap. Ehhez is haza kellett jönni Sátoraljaújhelybe. Az általános helyi apátia valami brutális. A fiatalok arcán nem látni mosolyt. Az a kevés, ami van az is leginkább egy jajveszékelő felkiáltásnak vagy kín takaró pongyolának jó. Őszinte, felszabadult igazi mosoly ritka, mint a fehér holló. Nem szórakozni járnak az emberek, hanem rajolni. Bunyónak és kötekedésnek mindenképp helyet kell adni, anélkül nincs újhelyben buli. Ha Te nem csinálod, más akarja kiprovokálni. Ilyenkor pedig csak egy lehetőség van: félreállni és otthagyni az egészet a picsába.

Nem hiába itt a legnagyobb az elvándorlás az országban: olyanokkal nem lehet civilizált életet élni, akik most másztak le a fáról és szédülnek a betonon. Na igen, ez a vadkelet.

Néhány évvel ezelőtt le kívánt közölni egy - DEHÖK által is jóváhagyott - cikket az Egyetemi Élet, melyre végül ismeretlen okokból nem került sor. A tumblognak azonban birtokában van a cikk, amelyet ezennel le is közlünk. Amit alább olvashattok az 2009-ben íródott, az akkori TTK HÖK választások előtt:


A tavalyi választások után tiszavirág életűnek bizonyult a Természettudományi és Technológiai Kar Hallgatói Önkormányzatának működése. Az újonnan kiírt választások apropóján annak járt utána lapunk, eme hosszú idő után milyen örökséget hagyott hátra maga után az egykori elnök által irányított szervezet.

„Nem szeretnék nyilatkozni, mert mindent ki kéne csillagozni benne” – utasította el lapunk kérdését az a biológus lány, akitől azt kívántuk megtudni, mit gondol a TTK HÖK eddigi tevékenységéről. A hallgatók között járkálva elenyésző volt azoknak a száma, akik ne mondtak volna negatív jelzőket saját kari önkormányzatuk munkájáról. Pedig 2007-ben az akkori tagok is kongatták a vészharangokat lapunk hasábjain (Hallgatóbarát hallgatói önkormányzat – Egyetemi Élet, 45/9. szám, 2007. március), nem kis felháborodást keltve egy markánsan jelenlévő, felhergelt hallgatói csoport körében. Ennek a csoportnak a jelenlétét bizonyítja, hogy a megjelent cikk után eme sorok íróját is érte néhány inzultus egy akkori szakos rendezvény során.

Változások ennek ellenére is történtek, némelyikük valóban jótékony hatással volt a hallgatók életére. A gólyatáborok immáron új helyszínen, új struktúrában működnek, sokkal nagyobb létszámot képesek fogadni a Campus Hotelben, mint évekkel ezelőtt. Elérték a testnevelés órák régi képzésesek esetében négy, bolognai rendszerben tanulók számára kettő félév teljesítését, valamint a három alkalomra szóló hiányzási kvótát. Elindultak az egységes egyetemi struktúrához igazodó kari hallgatói stratégiák kialakításai is (ez leginkább a rendezvényeket érinti), ám némelyikük most is komoly ellenérzéseket vált ki a szuverenitásuk megőrzésére törekvő szakok öntevékeny csoportjai körében, aminek újragondolása a leendő HÖK egyik legkomolyabb feladatának ígérkezik. Hatékonyabbá vált az adminisztratív ügyintézés is, ám láthatóan ebből sem sokat éreznek a hallgatók. Két évvel ezelőtt megjelent cikkünkre támaszkodva próbáltuk kideríteni, mennyire tájékozottak saját érdekképviseleti szervezetükkel illetve annak tevékenységével kapcsolatban a hallgatók, ám az akkor leszűrt következtetések most is igaznak bizonyultak. Általában egymástól informálódnak a karon történt eseményekről, ennek köszönhetően sokszor megdöbbentő téveszmék és pletykák élnek bennük, például a tanulmányi ügyekkel kapcsolatban.

Mindez kiváló képet ad a szervezet eddigi kommunikációs munkáját illetően. Ha egyáltalán volt ilyen. A cikkünk írása óta eltelt két év alatt láthatóan alacsony hatékonysággal vették igénybe a felhasználható csatornák tömkelegét (például írott sajtó, Neptun, twitter, facebook, youtube). Még mindig találkoztunk olyan hallgatókkal, akik nem tudták, merre található a TTK HÖK irodája. Sokan érezhetően kiábrándultnak és érdektelennek bizonyultak a szervezet megemlítése kapcsán, néhányan azt se tudták, hogyan válaszoljanak kérdéseinkre. „Nem sok vizet zavartak a munkámban, megoldom a dolgaimat nélkülük is” – nyilatkozta hosszas gondolkodás után lapunknak TTK HÖK munkájának megítéléséről egy molekuláris biológus lány. Mint mondja, igazából nem tud sokat a szervezetről és működéséről. Lehet jobb is, ha nem tud mindent, ugyanis az utóbbi pár hónapban káoszszerű helyzet alakult ki.

Ahogy arról elsőéves hallgatók beszámoltak nekünk, a gólyatáborban is tapintható volt némi feszültség és szervezetlenség. Késések, csapatvezetők távolmaradása és egyéb nyalánkságok, amik mind-mind az organizáció hiányosságairól húzzák le a fátylat. A lapunknak nyilatkozó egyik felsőéves, a szervezet ügyeiben bennfentesnek számító srác szerint sokszor már sírásig fajultak azok az állapotok, amelyet az egykori vezető olykor önhatalmú mentalitása idézett elő. A nyilatkozat során anonimitásba burkolózó hallgató elmondta, az éveken át regnáló elnök sokszor diktatórikus eszközökkel irányította a szervezetet és annak tagjait. Még attól sem riadt vissza, hogy bizalmasainak számító tagokat az érdekeinek megfelelően temesse hatalma alá. Ez különösen azért volt fájó számukra, mert egy olyan hallgatótól kapták az instrukciókat, aki évek óta képtelen elégséges produkciót felmutatni az egyetemi tanulmányai kapcsán. Vegyész hallgatók, korábbi, még végzett tagok lapunknak nyilatkozva rendkívül méltánytalannak tartják, hogy egy olyan ember irányítja a hallgatói érdekképviseletet, akinek vélhetően fogalma sincs arról, milyen problémákkal küzdenek a hallgatók. Egyikük szerint képtelenség az oktatók és a hallgatók közötti kooperáció megteremtése egy olyan vezetővel, aki kerüli a tanárokkal való találkozást. Így pedig lehetetlen hallgatóbarát módon gondolkodni.

„Az egész lehetne sokkal összetartóbb, egymást segítő és a hallgatók felé sokkal nyitottabb” – foglal állást a jövőbe mutatóan egy harmadéves biológia szakos lány. A december 14-18 között tartandó választást követően a legnagyobb kérdésnek ígérkezik, hogy sikerül-e megszabadulni az érdekképviseletnek azoktól a súlyos béklyóktól, amelyek az utóbbi időkben ellehetetlenítették saját és az általuk képviselt hallgatók helyzetét. Kétségtelenül hatékonyabb kommunikációra lesz szükség illetve egy olyan csapatra, amely kollektív módon, alázatos hozzáállással lesz képes gondolkodni és alkotni az elkövetkezendő években.

Számolgassunk egy kicsit:

- Kossuth koli kulturális hozzájárulás: 4000 Ft

- KLK lakók száma: 1350 fő

Összesen: 5,4 millió Ft

Kolis rendezvények egész éven:

- Menza bulik 2-3/félév
Költsége: a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. 50 %-os tulajdonosa a DEHÖK, így ingyen biztosítják a helyszínt

- Mikuláscsomag minden éven
Darabja kb. 200-300 Ft, összesen 400 ezer Ft

- Kolihét
2,5 millió Ft-ból elég durva dolgokat lehet már összehozni ami a díszletet és a zenei színvonalat illeti

Ez eddig így kb. 3 millió Ft, de nagyon-nagyon tékozlók és nagyvonalúak voltunk.

A beszedett díj 5,4 millió Ft volt. Mennyi is maradt? Hány emberre?

(ezt mindenki kiszámolhatja, így ezen bejegyzés nem ütközik a Btk. hatályába)

Néhány pontba szedve azok a dolgok, amelyeket nem biztos, hogy elmondanak gólyatáborban:

- FIGYELNI, FIGYELNI, FIGYELNI!

A LEGFONTOSABB DOLOG AZ ÉLETBEN IS! FIGYELEM AZ EGÉSZ EGYETEMI ÉLET LEGFONTOSABB SZABÁLYA!

FIGYELNI KELL KÖRÜLÖTTED MINDENRE, MINDENKIRE, HOGY A LEHETŐ LEGJOBBAN TALÁLD MEG A HELYED ÉS LEGYÉL KÉPES ÉRVÉNYESÍTENI MAGAD A KÖZÖSSÉGBEN!

AKI FIGYEL, ANNAK KÖNNYEBB MEGBIRKÓZNIA AZ ELŐTTE ÁLLÓ FELADATOKKAL, JOBBAN KEZELI A KONFLIKTUSOKAT, JOBB MEGOLDÓKÉPESSÉGGEL RENDELKEZIK, HATÉKONYABBAN TERVEZ ÉS PRECÍZEBBEN VALÓSÍT MEG BÁRMIT!

NYITVA KELL TARTANI A SZEMED, BÁRMIKOR TALÁLHATSZ EGY NEM MINDENNAPI LEHETŐSÉGET!

- EGÉSZSÉG!
A (több mint a) fél egyetem dohányzik, hetente lerészegedik. Az igazán sikeres hallgatók többsége viszont egészségesen él, sportol, ápolja a lelkét, a szellemét, a testét.
Rajtad múlik, hogy anatómiai roncsot csinálsz magadból, vagy az evolúció csúcsképződményeként élsz. Utóbbival többre jutsz!

- NYELVVIZSGA!
Első éven meg kell szerezni, mert utána hatalmas szenvedés! Nem lehet egy nyelvet hónapok alatt megtanulni!

- BÁTORSÁG, VAGÁNYSÁG
Anélkül nem jutsz előre!

- KÉRDEZNI, ÉRDEKLŐDNI, DE CSAK A LEGFELSŐBB EMBEREKTŐL!
Az egyetem belső kommunikációja a hallgatók felé fos. Mindennek neked kell utánajárni! Kérdezz, ha valami nem világos! Ügyintézésnél hallgatótársaid helyett inkább az adott szervek legfelsőbb vezetőjét kérdezd meg! E-mail, telefon, facebook nem a giccspunciságod reklámeszköze, hanem kommunikációs segédeszköz, használd őket a célnak megfelelően!
Ha nem teszed, ne panaszkodj, hogy nem tudsz valamiről!

- KITARTÁS, TALPRAESETTSÉG!

- TÜRELEM!
Néha szükség van rá, ám a hiúságod azért egy kicsit lépjen túl rajta!

- KÖZÉPSZERŰSÉG KIZÁRVA!
Tele van középszerű emberekkel az egyetem, ne akarj alkalmazkodni hozzájuk! Akarj több lenni! Ha a családod, a barátaid, az önbizalmad és a céljaid a helyén van, akkor kötelességed némileg sznobnak lenni!

- BIZALOM!
Csak olyan emberekkel vedd magad körül, akikben megbízol! Nagyon válogasd meg, ki lesz a haverod, barátod!

- AZ IVÓCIMBORA NEM BARÁT!
Jól szórakozhatsz vele, ám évek múlva lehet semmiben sem tud neked segítséget nyújtani!

- Rettenetes a bürokrácia: előfordulhat, hogy egy ügyed intézése kapcsán egyik helyről elküldenek egy másikra, onnan egy harmadikra, majd végül ott tartasz, hogy nincs teljesen megoldva a dolgod

- Határidőket mindig be kell tartani: ha megszabnak egy határidőt, be kell tartani, a saját érdekedben is

- Utolsó pillanatra csak a bambák hagynak mindent: így van ez a vizsgákkal, az ügyintézéssel, diplomával, mindennel.

- Pontatlanság, fejetlenség, szervezetlenség: előfordul, hogy találkozol vele.

- Maradj precíz, pontos: többet érsz vele, mint a felületesekhez való alkalmazkodással.

- Az időbeosztásod kapcsán legyél pontos és makacsul ragaszkodj hozzá!

- Halgass a megérzéseidre, még akkor is, ha egy adott pillanatban nem tűnnek logikusnak!

- Azt pedig tudd, ha neked van is értékrended, ezt senkit nem érdekel, amikor valamiben előre akasz jutni. A karriered kapcsán jegyezd meg: “AZ ERKÖLCS AZ ÉLET LEGNÉPSZERŰBB SZÍNJÁTÉKA.”

- A SEGGNYALÓKNAK EGY IDŐ UTÁN ÉRDESSÉ LESZ A NYELVE, KÉNYELMETLENNÉ VÁLNAK ÉS NEM FOGNAK RÁJUK IGÉNYT TARTANI!

…MÉG FOLYTATJUK :)

Néhány hallgató új szokásnak köszönhetően idén kevesebb hely jut a hallgatóknak a kolikban.

Már az előző tanévben is volt olyan, bármiféle pozíciót betöltő hallgató (kolbizes, hökös), aki élve hatalmi opciójával, különleges lakhatási feltételt biztosított saját maga számára. Ez láncreakciót indított a szűk g****elitben, aminek a többi hallgató issza meg a levét.

Történt ugyanis, hogy tavaly egyedül költözhetett egy két ágyas szobába az egyik kolbizes a Kossuth III-ban. Ezt annyira megirigyelték a kolbiz és HÖK más g*************sai, hogy benyújtották igényüket az ilyen szobákra. Mivel tucatnyian vannak, ez legalább ugyanennyi hallgató kiszorulását jelenti a kollégiumból. Az eljárás a szevezetek elveit (hallgatói képviselet) felrúgja, plusz jelen gazdasági helyzetben enyhén szólva is tisztességtelen eljárás a többi hallgatóval szemben.

Az már más kérdés, hogy a héjasággal egymást is kikezdik, de ez maradhat a kommuna személyes tragikomédiája.

…akkor a legfontosabb, hogy nettó 500 Ft-os órabér alatt ne vállalj el semmit! Még akkor sem, ha égetően fontos a pénz. Ez is kevés, ám ennyi alatt foglalkoztatni valakit már teljes pofátlanság.

A diákmunka szövetkezetek közül a Campus Work a legjobb. Itt 500 Ft-os órabér alatt általában nem is hirdetnek meg munkát.

Mivel kell a lóvé, az egyetemisták elvállalnak akármit, kukoricaszedés, gyorsétterem stb. Te tudod, hogy ezt akarod-e.

A szakmai gyakorlat gyakran sokkal hasznosabb megoldás. Bármikor elintézheted, ha akarod. Felhívod, e-mailben írsz vagy bárhogy eléred a céget és érdeklődsz szakmai gyak után. Ha van, akkor bedobod magad és kész. Kapsz érte 25-30 ezer Ft-ot egy hónapra, ez annyira nem rossz. Plusz az önéletrajzod értékén is nagyon-nagyon sokat fog dobni. A jobb állásoknál 2-3 év tapasztalatot kérnek. Ha van 2-3 félévnyi szakmai gyakod, azzal már lehet esélyed az ilyen állások betöltésére is.

Ha nem írja elő a karod, hogy kizárólag hova mehetsz, csak a jellegét, akkor intézd el saját magad! Sőt, így az igazi, mert simlizhetsz vele, elmehetsz többször is több helyre. A cégnek nem kell tudnia róla, hogy Te már valahol végeztél gyakot. Az egyetemet pedig csak a kötelezően előírt félév érdekli, azon felül annyit és oda mész, ahova akarsz. Alábbi sorok írója két cégnél és két félévnyi szakmai gyakot végzett el. Megvolt az első, nem érdekelte, érdeklődött a következőnél, megkapta. Két hete kezdte el szórni az önéletrajzát és jövő héten 5 helyen van interjúja.

Az is igaz, hogy a bátrabbak részmunkaidős melókat is beválallnak. Ezzel pedig csak jobban lehet keresni. Ha megengedheted magadnak a teljes munkaidőt, akkor vállald be! Beszélsz frankón valamilyen nyelvet? Akkor pedig oda mehetsz, ahova akarsz. Vagyányság, kitartás és türelem kell egy cseppet.

Ja, egyéni vállalkozóként pedig nem kell mondjuk TB-t fizetned. Ez sem rossz lehetőség…

Gólyatábor, anatómia…

(via tempestpaige)

Extrém ötlet koliszobára

(via bloodyovaries)

…átalakultak az utóbbi 7-8 évben: az individualizmus felülkerekedett a kollektivizmuson. Mára nem minden kollégium, ami annak látszik.

Van koli és van diákhotel. A diákhotelben egy szobában max. hárman vannak. Minden szobában TV (a Kossuthban korábban pornócsatornával) és net (ha van géped), torrentezés kizárva, mert pár éve egy IK-s kölyökre rávágták a zsarukat illegális szerver miatt (érdekesség, hogy van egy hely a Kossuth kolin belül, ahol lehet torrentezni, ám ezt csak később árulom el).
A Kossuth III-ban két szobára jut egy zuhanyzó és hűtő. A Kossuth I-II-ben külön, minden szobában van, ahogy a Campusban és a Marusovszky kolikban is. A konyha közös,ám ide is csak futólag mész be - általában csak melegíteni a kajádat, majd rohansz is a szobádba papálni. A tanulók és a dohányzók tényleg közös helységek, főleg utóbbi. Ám a dohányzókkal - valljuk be - egészségügyi fenntartásaink is lehetnek, bár az is igaz, hogy a közösségi életnek ez az egyetlen igazi színtere. Sok ember megfordul erre, ami új ismertségek kialakulásához a legideálisabb hely.

Miért is olyan fontos ez? A kolikban mára elidegenetek egymástól az emberek. Korábban szinte általános volt, hogy legalább az egy szinten lakók köszöntek egymásnak. Sőt, annál több is, legtöbbet az egykori Benczúr Koliról lehetne mesélni, ahol pl. közös disznóvágás is volt, nem is beszélve a kirándulásokról, peczúravatókról stb. Mára ez (foltokban) csak olyan kolikban maradt meg, mint a Veres Péter, a Tisza István, a Vámospércsi, vagy a Marusovszkyk. A többiben gyakran érzed azt, hogy félhulla zombik jönnek veled szemben. Főleg a Kossuth II-ben igaz ez, ami bátran lehetne az új OPNI is, annyira depresszív az egész. Természetes fény nuku, a folyosó és a szobák szűkek, mint egy börtönben. Hasonló, de egy fokkal jobb a Campus, viszont azt beköltözés után érdemes körbejárni és felfedezni. Könnyen el lehet tévedni, mert az egész olyan, mint egy labirintus, még alagsor is van, sőt aluljáró is a két épület közt. A Campus nagyon megosztja az embereket: van, aki esküszik rá, van, aki rühelli. A bowlingpálya mindenesetre elég sznob ahhoz, hogy oda menjen az ember egy minőségi randira, szóval ezért pl. szeressük.

A Kossuth III arról híres, hogy itt a legmagasabb az egy főre jutó HÖK-ösök aránya, akik szinte mind-mind a legfelső szinten laknak. Itt van az Egyetem téri kolis élet központja, itt mindig történik valami érdekes/komikus/szarkasztikus/szánalmas/botrányos/meglepő dolog. A Kossuth I mondhatni egész jó, bár a recepció feletti szobák közül a legfelső szinten lévők elviselhetetlen forrók tudnak lenni nyáron. Ahogy a III-as néhány szobája is, főleg a jobb oldali szárnyon a 3. emelet felettiek. Szóval ezek diákhotelek, ám nincs bennük hotelkényelem.Bár az ágymatracok valami isteniek, az embernek nincs kedve belőlük felkelni, mesés, ez a diákhotelek legjobb pontja.

Ha már alvás, akkor először is köszi, hogy elolvastad, másodszor pedig jóccakát, folyt. köv. holnap, lesz elnöki lakosztály, füvező afrikaiak, afgán ÀNTSZ és pornófilm is néhány bizarr kolis sztori között…

Feladvány biológusok számára: mi lesz a végeredménye a párzási folyamatnak?

- esetleg diplomamunkát-róla?.

(via blema)